2014. április 15., kedd

Amikor a drótékszeresből ötvös lesz.....1.

Utoljára szeptemberben jelentkeztem, kicsit sűrű volt az elmúlt időszak.
Nem is gondoltam volna, hogy az a heti két délután-este, amit a suliban töltök ennyire "leszívja" az energiám. No nem csak ez, hanem az is, hogy a suli miatt a heti munkámat is kevesebb időbe kell besűrítenem, így legtöbbször nem 8 órát dolgozom naponta, hanem 10-11 órát. Utána persze vásárlás, főzés, család, stb.
Alig várom a szombat délutánt, mert akkor van egy kis szabadidőm, ha vasárnap tanfolyamot tartok akkor még az sincs.
Na de mindenért kárpótol az a sok "okosság" amit tanulok, meg az a sok szépség, amit már meg tudok csinálni.

Na kezdem az elején:

Az első műhelyóra után (amit már előzőekben leírtam), ahol egyből forrasztottunk, a következőn mindenki egy karikagyűrűt csinált:
Kaptunk egy darab vastag drótot, ki kellett lágyítani (izzásig hevíteni), majd ötvös hengerrel kicsit kilapítani. Utána a két végét szépen megreszelni úgy hogy pontosan illeszkedjenek, majd jött a forrasztás. Forrasztás után gyűrűvason formára igazítottuk, hogy kerek is legyen. Ekkor már elég jól nézett ki, de még nem volt az a megszokott félkör keresztmetszetű formája. Persze, mert azt nekünk kellett reszelni. Kb egy óra reszelés durva, majd finom reszelővel, utána polírpapírral. A végső kinézetét a polírozó adta meg neki. Úgy csillogott mint Salamon ama bizonyos "alkatrésze":))
Ez volt az első igazi ékszer, amit csináltunk és én nagyon büszke voltam magamra:))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése